Site icon Cs3.hu

Horváth Ildikó: A cél lassítani a járvány terjedését, és erre van esély

A cél lassítani a járvány terjedését, és ha az emberek felelősen viselkednek, akkor van erre esély – közölte az egészségügyért felelős államtitkár a parlament népjóléti bizottságának keddi ülésén. Horváth Ildikó közölte: a Dél-pesti Centrumkórház Szent László telephelyén kívül több kórházat járványkórházzá alakítanak a koronavírus-járvány miatt

Horváth Ildikó elmondta, a Kiskunhalason épülő mobil karanténkórház és a fővárosi intézmény mellett a kiskunhalasi kórház tömbjét is kijelölték erre, továbbá Ajkán, Szekszárdon és Miskolcon lesz ilyen intézmény. Azt mondta, a magyar kormány időben lépett, az intézkedések célja lassítani a járvány terjedését, és ha az emberek közreműködnek, felelősen viselkednek, betartják a hozott intézkedéseket, akkor van erre esély.

Az államtitkár közölte, a 65 év feletti háziorvosok nem fognak részt venni a közvetlen betegellátásban, úgy kell szervezni a munkát, hogy a fiatal orvoskollégákat fogják a betegekhez irányítani. A halasztható műtétek elhalasztásáról már született döntés, és elkezdték az egészségügyi végzettségűek vagy annak tanulók önkéntesek toborzását. Megváltoztak a receptkiadás feltételei, a szakvizsgák halaszthatóak lesznek. Elmondta, rengeteg beszerzés van folyamatban védőeszközből és lélegeztető gépekből, ezekre és a már meglévőkre stratégiai készletekként kell tekinteni, oda kell őket majd helyezni, ahol azokra a legnagyobb szükség van. Ezen kívül aki ismeretlen okból tüdőgyulladásban szenved, azt a protkoll szerint koronavírusra tesztelik.

Horváth Ildikó beszámolt arról is, hogy átalakították a laborhálózatot, a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumán kívül hét laboratórium is közreműködik a vizsgálatokban, és a Korányi kórház is készül az intenzív ellátásra szoruló betegek fogadására.

Jelen állás szerint 45 egészségügyi dolgozó van karanténban – ismertette. Képviselői kérdésre elmondta, a nemzetközi szakértők szerit az országok lakosságának 50-70 százaléka megfertőződik. Az államtitkár jelezte: sok “importált” koronavírusos betegre számítanak. Mint mondta, úgy készülnek, hogy Magyarországon is megtörténhet az, ami Ausztriában, ahol egy hét alatt a több tízes esetszámból ezres betegszám lett.

Surján Orsolya helyettes tisztifőorvos elmondta, hogy a járványra tekintettel változtak az eljárásrendek. A leglényegesebb változásokat ismertetve elmondta, ezentúl, aki nem igényel kórházi ellátást, maradhat otthonában, akkor is ha tüneteket mutat. A koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban mobil mintatevő egységeket hoznak létre az Országos Mentőszolgálattal együttműködve, és mostantól a súlyos, ismeretlen tüdőgyulladásban szenvedőknél elvégzik a laborvizsgálatot, már nem nézik az utazási előzményt.

(MTI)

Kiemelt kép: Donka Ferenc

Exit mobile version