Belföld Koronavírus

Vasárnaptól szüneteltetik a miséket a katolikus templomokban

Old catholic church

Vasárnaptól nem tartanak nyilvános liturgiát a katolikus templomokban a koronavírus-járvány miatt – közölte Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) kedden az MTI-vel.

Azt írták: a templomok “mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak”, ezért nem zárják be azokat, de a nyilvános liturgia vasárnaptól “szünetel”. Egyetlen kivétel a temetés, “amelyet egyszerű formában, röviden kell megtartani”.
    Kitértek arra: az Egyházi Törvénykönyv előírásai szerint a megyés püspök, ha úgy ítéli meg, felmentést adhat a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól, ezt a felmentést az MKPK valamennyi egyházmegyében megadja.
    A papokat a püspökök testülete arra kéri, hogy továbbra is tartsanak a templomokban vagy kápolnákban szentmiséket, “tanúságot téve arról, amit a Katolikus Egyház Katekizmusa is tanít, hogy az Eucharisztia az Egyház életének középpontja”.
    A már felvett miseszándékok így, “sine populo módon” (a nép részvétele nélkül) elvégezhetők vagy áthelyezhetők.
    “A híveket pedig arra bátorítjuk, hogy otthonról kapcsolódjanak be a szent cselekménybe, ezzel is kifejezve, hogy minden szentmisében az egész egyház egyesül Krisztus áldozatával” – fogalmaztak.
    Hangsúlyozták: a jelenlegi kivételes helyzetben is érvényesek a Katekizmusban és az Egyházi Törvénykönyvben található előírások, amelyek szerint, “ha valaki számára súlyos okból lehetetlenné válik az eucharisztikus ünneplésben való részvétel, igen ajánlatos, hogy helyette töltsön kellő időt imádsággal – a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével vagy más imával – egyénileg vagy a családban”.
    Hozzátették: több helyről online közvetítik a miséket, és a közszolgálati televízió is közvetít szentmisét vasárnap és ünnepnapokon, hogy “megerősítést, vigasztalást és bátorítást nyerjenek azok, akik most nem tudnak részt venni a vasárnapi szentmisén”.
    A közvetítések rendjéről a katolikus.hu, illetve a www.magyarkurir.hu oldalon található tájékoztatás.
    Felhívták a figyelmet arra is, hogy a papok és a hívek a betegellátás, a gyóntatás és a rendkívüli áldoztatás tekintetében mindenben kövessék az állami járványügyi előírásokat.
    Hozzátették: a rendkívüli helyzetre való tekintettel – szintén visszavonásig, azonnali hatállyal – lehetővé teszik az “általános feloldozás megadását”.
    Azt is kérték, hogy az egyház oktatási, szociális és egészségügyi intézményeiben mindenben kövessék az állami előírásokat. A hatóságokkal mindenben működjenek együtt és legyenek figyelemmel az általuk adott általános irányelvekre.
    A püspökök a plébániai és a szerzetesközösségeket arra bátorítják, hogy – a járványügyi hatóságok előírásainak megtartása mellett – szervezzék meg a folyamatos imát a járvány érintettjeiért.
    Úgy fogalmaztak: “a járvány időszaka rámutat törékenységünkre és arra, hogy a saját életünkre és mások életére vigyáznunk kell. Imáinkkal és példánkkal erősítsük a bizalmat Istenben és egymásban. Gyakoroljuk a nagylelkűség erényét, és ebben a helyzetben különösen is figyeljünk egymásra, főleg beteg és idős embertársainkra. Idős paptestvéreinket tisztelettel kérjük, hogy ebben a helyzetben különösen vigyázzanak egészségükre.”

A szentmisék televíziós és online közvetítéseiről információk ide kattintva érhetőek el.

A kiemelt kép illlusztráció: Envato elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Agrárminisztérium: folytatódik az öntözésfejlesztés támogatása

Szabó Viktor

Nagy Márton: fenntartható a magyar gazdaság 4 százalék körüli növekedése

Szabó Viktor

Makó fejlődik: Orbán Viktor adta át a termálfürdő új szárnyát

Szabó Viktor

A DK árnyékminiszterelnöke ellen tett büntető feljelentést Pölöskei Gáborné

Szabó Viktor

Életre kelnek a húsvéti hagyományok Ópusztaszeren

Szabó Viktor

Varga Mihály: a magyar gazdaság jövőre ismét az uniós rangsor élmezőnyében lehet

Szabó Viktor

Orbán Viktor: a magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik

Szabó Viktor

A köztársasági elnök kiírta a választások időpontját

Szabó Viktor

Németh Szilárd: februárban is a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és a földgázt Európában

Szabó Viktor