Belföld

Megújuló energiaforrásokra kaphatnak támogatást a kkv-k

Solar Cell

Támogatást kaphat az államtól az a kis- és középvállalkozás (kkv), amely megújuló energiaforrásokba ruház be – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Kaderják Péter szerint ez azt jelenti, hogy az adott vállalkozásnak a fűtését például hőszivattyúval kell megoldania, esetleg az áramellátását napelemekkel kell biztosítania.
    Ilyen támogatások a közelmúltban a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) álltak rendelkezésre, és ezt fogják folytatni, ennek keretében juthatnak anyagi forráshoz az érintett cégek – fűzte hozzá.
    A műsorban elhangzottak szerint 32 milliárd forint áll majd rendelkezésre, és – Kaderják Péter szerint – a közeljövőben meghirdetik a pályázatot.
    Kitért arra is, jelenleg 1200-1300 megawattnyi áramkapacitás áll rendelkezésre Magyarországon, amely részben a háztetőkön elhelyezett napelemekből, részben pedig napelemes áramtermelő erőművekből származik. A megújuló áramtermelés aránya a villamos energia termelésében ma még csak 10 százalék körül van; ennek egy részét az úgynevezett biomassza tüzelésű erőművekben állítják elő – mondta, hozzátéve 2030-ra ezt az arányt 20-25 százalékra szeretnék bővíteni.
    A napelemes rendszer rendkívül környezetbarát és egyre olcsóbb villamos energiát biztosít, ezért a felhasználás minden szegmensében támogatják, hogy elterjedjen Magyarországon – hangsúlyozta.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére ki fog maradni a NATO őrült akciójából

Szabó Viktor

Elapadt a Tisza vidéken

Szabó Viktor

Nézőpont Intézet: akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat az EP-választáson

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: itt az ideje a magyar gazdaság újabb dimenzióváltásának

Szabó Viktor

Farkas Sándor: az állattartásnak meghatározó szerepe van és lesz is a mezőgazdaságban

Szabó Viktor

Szentesen és Csongrádon is ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európa a tűzzel játszik, a béke és a háború határmezsgyéjén egyensúlyoz

Szabó Viktor

Vége a recessziónak, már nem stagnál a magyar gazdaság!

Szabó Viktor

Varga Mihály: a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak Magyarország kormányára 

Szabó Viktor