Újabb lépést tettünk a normalitás felé. A közel évtizedes vajúdás után megszületett új Nemzeti alaptanterv örvendetesen az egyensúly irányába mozdult el a korábbi, meglehetősen hazafiatlan, jelentős nemzeti értékeket kirekesztő szabályozás felől.
Korántsem dőlhetünk hátra elégedetten, a tökéletesség még odébb van, ha ugyan elérhető egyáltalán. De mindenképpen örömhír, hogy az irodalomtanításba bekerültek olyan megkerülhetetlen óriások, mint Herczeg Ferenc, Nyirő József, Wass Albert; a czegei gróf Adjátok vissza a hegyeimet! című nagyszerű, erős érzelmeket keltő regénye éppenséggel kötelező olvasmánnyá vált.
Jó hír az is, hogy már nem erőltetik a kevésbé jelentős, a rendszerváltozás évtizedeiben nem művészeti értékük, hanem ideológiai elkötelezettségük miatt futtatott olyan kortárs szerzőket, mint például Esterházy Péter. A XX. század második felének magyar drámairodalma ugyanakkor nem kap elég hangsúlyt, noha Szakonyi Károly vagy Csurka István maradandó alkotásokkal gazdagította irodalmunkat.
Az új Nemzeti alaptanterv deklarálja, hogy az irodalom- és a történelemoktatás középpontjában a magyarság áll. „A NAT a köznevelés szemléleti alapjainak meghatározásával kiegészíti a gyermekek, tanulók családban megvalósuló nevelését, erősíti ezzel a hazához és a nemzet történelméhez való kötődést, a generációk közötti kapcsolatot, a közös kulturális gyökereket, az anyanyelv használatát. Így rögzíti azt a minden magyar emberben közös tudást, amely megalapozza a nemzeti identitást”, áll a dokumentum fő céljainak meghatározásában.
„A Kárpát-medencei magyarság kultúrájának, nemzeti identitásának egyik legfontosabb alapja az anyanyelve és az ezen a nyelven megszólaló irodalma. (…) A magyar nyelv és irodalom tantárgyak kiemelten fontos területei a nemzeti öntudatra, önazonosságtudatra nevelésnek. Nyelvünk, közös történelmünk, keresztény alapú vallási és művészeti hagyományaink összekötnek bennünket: korokat, alkotókat, befogadókat és műveket. Egy kulturális hagyományhoz tartozunk, egy nemzet vagyunk”, olvasható a Nemzeti Alaptantervben.
És tovább: „a történelmi ismeretek egyfelől megalapozzák a történelmi műveltséget, amely a tanulót hozzásegíti nemzeti identitása erősítéséhez, valamint ahhoz, hogy azonosulni tudjon kultúránk alapértékeivel (…) a történelem tantárgy tantervének középpontjában a magyar nemzet és Magyarország története áll. Ez a témák arányán, az egyes témák részletezettségén túl abban is megmutatkozik, hogy több általános európai jelenség is konkrét magyar példákon keresztül kerül bemutatásra. Ennek révén a tanuló a magyar történelmi jelenségeket elsősorban nem általános modellek alapján, hanem a konkrét történelmi helyzet jellegzetességeit figyelembe véve tanulmányozhatja. Ez a megközelítés hozzásegíti a tanulót, hogy megértse és méltányolja a magyarság, a magyar nemzet, illetve Magyarország sajátos helyzetéből adódó jelenségeket és folyamatokat, így alakulhat ki benne a tényeken alapuló reális és pozitív nemzettudat. (…) A történelemtanulás célja, hogy a tanuló: 1. alapvető ismereteket szerezzen a magyarság, a magyar nemzet és Magyarország, az európai civilizáció, valamint az emberiség múltjáról; 2. a megszerzett ismeretek által erős, határozott magyar identitással rendelkezzen, és így a magyarságot egyszerre tekintse a történelem során kialakult emberi közösségnek, valamint természetes vonatkoztatási pontnak; 3. elsajátítsa a közös kulturális kód leglényegesebb elemeit (szimbólumok, történelmi személyek, történetek, fogalmak, alkotások).”
Összességében tehát elmondható, hogy az új Nemzeti alaptanterv magyarságközpontú, nemzetelvű, nem pusztán tényeket akar közölni, hanem felismeri és vállalja a közoktatás egyik legfontosabb küldetését, a nevelést.
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.