Már a Duna Arénához közeledve látszott, hogy az Európa-bajnokság legfontosabb részéhez értünk: egyre több volt a környéken a zászlót, sálat, dudát és egyebeket áruló stand, megsokasodtak az uszoda körül a rendőrök, továbbá egyre kevesebb volt a parkoló, és ezzel egyenesen arányosan egyre nagyobb a dugó.
A lelátók már a Spanyolország–Horvátország elődöntőre megteltek, ezen a találkozón pedig eldőlt, hogy a Magyarország–Montenegró csata az olimpiai kvótáról is dönt, hiszen a már biztosan tokiói résztvevő spanyolok jutottak be a fináléba, így a döntő másik résztvevője az eredménytől függetlenül ötkarikás résztvevőnek tekintheti magát.
Ehhez a mieinknek meg kellett verniük a montenegróiakat. Akik egyébként egyáltalán nem tartoznak a kedvenc ellenfeleink közé, a kontinenstornákon mind a négy eddigi egymás elleni mérkőzést a rivális nyerte meg, nem is beszélve a riói olimpia máig fájó negyeddöntőjéről, vagy az ugyanebben az uszodában megrendezett, két évvel ezelőtti világligadöntőről. A legutóbbi találkozót azonban végre már a mieink húzták be, és a jelen szempontjából leginkább ez tűnt mérvadónak.
Az már a mérkőzés elején látszott, hogy a második elődöntő sem a rengeteg gól miatt marad emlékezetes, a csapatok ugyanis a védekezés magasiskoláját mutatták be. Így aztán még az is belefért, hogy a magyar válogatott mindössze hatpercnyi játék után szerezze meg az első gólját, mert így is mindössze egygólos hátrányban volt.
Az ominózus hátrány aztán a második negyedben demoralizáló módon tűnt el, Varga Dénes az egész uszodát talpra ugrasztó, elképesztő csavargóllal mattolta a montenegróiak kapusát, Dejan Lazovicsot. Az olaszok elleni negyeddöntő hőse nem tudta megismételni csodálatos teljesítményét, ezzel ellentétben Nagy Viktor ihletett formában védett. Gyors gólváltás után újra a csapatkapitányunk villant, ekkor pedig először vezetett a magyar válogatott.
A montenegróiak még egyenlítettek, aztán az összeszedett védekezés és a parádés kapusteljesítmény azt eredményezte, hogy elkezdett kinyílni az olló. Előbb két góllal léptek el a mieink, a centerben óriásit daráló Mezei Tamás és a messziről betaláló Zalánki Gergő góljával, majd amikor Zalánki újra elsütötte a balost, már három gól volt a különbség a két csapat között.
Az utolsó negyed 8–5-ös magyar vezetésről indult, és a montenegróiaknak gyorsan kellett volna valamit villantaniuk, ha meccsben akartak maradni. Azonban a magyar védekezés feszessége nem lazult, Nagy Viktor sem adott alább a színvonalból, így az ellenfélnek közel négy percébe telt lefaragni egyetlen gólt a tetemes hátrányából.
Válaszul Vámos Márton is hozzászólt a meccshez, és úgy ünnepelte a gólját, hogy abból a rivális is érezhette: nem fog háromgólos hátrány ledolgozni három és fél perc alatt. A montenegróiak persze mentek előre, és daráltak, elvégre tüntettek el már jelentős hátrányt az Eb-n, és erőfeszítéseiknek volt is jutalma, hiszen egyetlen gólra felzárkóztak.
A hatalmasat csatázó, és ennek minden nyomát magán viselő Hárai Balázs azonban megint kiharcolt egy emberelőnyt, Märcz Tamás időkérése után pedig, ha kalandos úton is, de Varga Dénes az üres kapuba pottyantotta a labdát. Előtte ugyanez Erdélyi Balázsnak nem sikerült, de aztán úgy alakult a játék, hogy volt lehetőség az ismétlésre. A végeredmény így 10–8 ide.
A mi oldalunkon extázis, a montenegróiakén összeomlás. A magyar csapat megy Tokióba. Az Európa-bajnoki győzelemre azért így is ráfekszik, elvégre nem járja, hogy csak a szakmai stáb felének van aranyérme a kontinenstornáról.
Forrás: NSO