Site icon Cs3.hu

Fokozott katonai járműmozgásra kell számítani a következő hetekben Sándorfalva és Dóc térségében

A Magyar Honvédség tájékoztatása szerint a következő hetekben Sándorfalva és Dóc térségét is érintő fokozott katonai járműforgalommal kell számolnia azoknak, akik autóba ülnek.

A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár 2020. január 20. és 2020. március 06. között kiképzési feladatokat hajt végre a Dóc közelében található lő- és gyakorlótéren.

Az említett időszakban minden hétfőn és pénteken délelőtt katonai harcjárművekből álló menetoszlopok közlekedésére kell számítani a 47-es úton Hódmezővásárhely és Szeged között, az M43-as úton a Szegedet elkerülő szakaszon, valamint Szeged és Dóc között.

A Magyar Honvédség kéri a lakosságot, hogy az említett szakaszokon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai menetoszlopokat, ezzel is segítve azok biztonságos és folyamatos haladását.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

sandorfalva.hu

Exit mobile version