Hetvenhét évvel ezelőtt, 1943. január 12-én indult meg a szovjetek támadása Don folyó mentén elterülő frontszakaszon a 2. magyar hadsereg állásai ellen.
A szovjetek nem bízták a véletlenre: eleinte „erőszakos felderítési kísérletnek” titulálták az akciót, hátha mégsem fog menni. És rajtunk, magyarokon igazán nem múlott: volt, ahol szovjet hullahegyek halmozódtak fel a magyar vonalak előtt; volt, ahol teljes magyar zászlóaljak estek el inkább az állásaikban, semhogy hátráljanak; és akadt olyan eset is, amikor az utolsó töltény ellövése után a -35 fokos hidegben Vécsey alezredes feltűzette a szuronyokat, és sikeresen kivágta magát a rábízottakkal együtt. Az összeomlás csak a négy-öt napos véres harcok, és az ellenlökések kudarca után követően következett be. Az vesse az első követ a pánikba esett legénységre, vagy a fejüket elvesztő tisztekre, aki harcolt már mínusz harminc-negyven fokban, éjszakázott a csikorgó hidegben a szabad ég alatt, és akit kergettek már a hómezőkön a T-34-es tankok. A magyar helytállás tehát nem szenvedett csorbát, még akkor sem, ha egyes, a németeknek megfelelni akaró főtisztek olyanok írtak, hogy „megutáltam a magyar bakát”. (Az egészséges nemzeti öntudattal rendelkező és józanul gondolkodó magyar tisztek éppen hogy a németeket utálták meg, amikor azok lelökték a magyarokat a sebesültszállító szánokról, vagy amikor nem engedték fedél alá a kimerült honvédeket…) Az összeroppant parancsnok, Jány Gusztáv tábornok a végén kiadta hírhedt parancsát, amelyben megállapította, hogy a „2. magyar hadsereg elvesztette becsületét”. Hát nem, nem vesztette el becsületét. Becsületét elvesztett hadsereg részére nem harcolják ki az utódok egy hatalmas temetői emlékpark építését idegen földön, egy győztes nagyhatalom hivatalos narratívájával szembemenő módon.
De milyen hagyatéka van a Don-kanyar katasztrófájának? Milyen kép rögzült a magyar történeti emlékezetben? A mai napig létezik egy önvád, vagyis inkább Horthy-rendszer elleni vád, amelyet egy kommentelő így fogalmazott meg: „Szomorú történet ami azt bizonyítja, hogy az akkori magyar kormány beállt a nácik a fasiszták mellé és határainkon túlra, más ország ellen vetette be a magyar katonákat. A Vörös Hadsereg pedig védte a hazáját, az anyaföldet. Az édesapám is besorozott harcoló katonaként megjárta a Don kanyart, de szerencséje volt és visszajött. Az apósom 5 évet töltött orosz fogságban. És mindez azért mert rossz lóra tett a magyar kormány és egy vesztes hadsereg csatlósaként zártuk ezt a háborút (is)!” Ezt a hamis elbeszélésmódot 1945-től kezdve, a kommunista rendszerben kezdték generálni, és generálják a mai napig is.
És ezzel elérkeztünk a történet legfontosabb kérdéséhez. Vajon milyen választási lehetőségei voltak a magyar kormánynak 1942 elején, amikor döntés született a 2. magyar hadsereg kiküldéséről?
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.