Site icon Cs3.hu

Karácsony közeleg

Golden Christmas ball on snow near branches of fir tree. Festive background with copy space

Golden Christmas ball on snow near branches of fir tree. Festive background with copy space.

Az Adventről szóló írásom után úgy éreztem, hogy a közelgő Karácsony kapcsán is megosztom gondolataimat az olvasókkal.

Soha nem felejtem, hogy gyermekkoromban – ami bizony régen volt már – milyen határtalan boldogsággal és gyermeki örömmel készültünk a szent ünnepre. Mindenki – felnőtt, és gyermek – adott egymásnak egy szerény ajándékot, amit legtöbbször magunk készítettünk el, hiszen a boltok polcai nagyon szegényesek voltak, és a ma tapasztalható vásárlási láznak akkor még nyoma sem volt. Ezeknek az apró ajándékoknak pénzben mérhető értéke nem igen volt, igazi becsét az a szeretet adta amivel készítettük, s mégis örömet tudtunk a szívekben kelteni, ami ma már – sajnos – egyre ritkábban élhető át. Repestünk az örömtől, ha a kevés szaloncukor mellé olyan csak ritkán kapható ajándék is került – narancs és banán – amiből év közben nem jutott az asztalra.

Akkor még sokkal inkább hittünk a dolgok bizonyosságában, és a legszebb emberi tulajdonságban a szeretetben, hiszen ezeket naponta megtapasztaltunk. Karácsonykor örült a család, boldogok voltunk, ha szegényesen is. Az év legszebb ünnepe ma is a karácsony. De valójában már nem az ami hosszú időn át volt. A felfokozott vásárlási- és ajándékozási láz mögött megfakult a mondanivalója. Hiszen a karácsonyban a szeretet, a megértés, az összetartozás és a megbocsátás adja meg az ünnep igazi lényegét. Én pedig személyesen úgy érzem, hogy nem vagyok még ma sem túl öreg ahhoz – túl a hatvanon – hogy ezekben az értékekben feltétel nélkül ne higgyek. És a reményemet sem veszítettem el abban, hogy ezeket a tulajdonságokat mind többen újra átéljék.

Sokat kerestem olyan gondolatokat, amelyeket idézve zárhatnám soraimat, és Szilágyi Domokos: Karácsony című versében megtaláltam: “Ne a hóban, csillagokban, ne ünnepi foszlós kalácson, ne díszített fákon, hanem a szívekben legyen karácsony.”

Kívánok mindenkinek szeretetteljes, áldott ünnepeket!

Kormányos Lajos

Exit mobile version