Néhány napja megkezdődött az advent időszaka, amely elvezet a legszebb ünnephez: a karácsonyhoz. Ám nagyon sokan a külsőségek mellett belülről nem készülődnek rá – és az ünnep lelkiségét igazán nem is tudják átélni.
Az advent a várakozás ünnepe, és a jelképét az adventi koszorút először egy német evangélikus lelkész készítette 1839-ben: egy örökzöld ágakkal díszített kocsikeréken 28 gyertyát helyezett el. Közülük 4 nagy és piros volt – ezek a vasárnapokat, a többi kicsi és fehér – ezek a hétköznapokat jelölték. És ő azért készítette a koszorút, mert megérezte, lélekben is készülődni kell ahhoz, hogy az ünnep valóban ünnep legyen. Hiszem, hogy nincs ünnep – legyen az születésnap, névnap, akár párkapcsolati évforduló, húsvét és a közelgő karácsony – a rá való várakozás és készülődés nélkül, ha mindez elmarad nem fogunk egyetlen ünnephez sem lélekben felnőni.
Ma az emberek már nem tudnak várakozni semmire és senkire, türelmetlenek vagyunk, mindent azonnal akarunk és nem adunk időt magunknak és másoknak sem. A várakozás pedig éppen azért értékes, mert ráébreszt arra, hogy igazán fontos dolgokat nem kaphatunk meg egyetlen csettintésre, azoknak megvan a maga idejük és azt ki kell várni. Márai Sándor erről nagyon szépen így ír a Füves könyvben: „Várj nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.” És erre a Biblia maga szolgál példával, hiszen Jézus is akkor lépett az emberek világába, amikor az idő elérkezett és beteljesedett. A várakozás közben időt kapunk önmagunk lelki felkészítésére is. Ha máskor nem, legalább ilyenkor rendeznünk kell az emberi kapcsolatainkat, törekednünk kell a megbékélésre és a megbocsátásra egymással. Hívő emberként adventkor mindig elolvasom Lukács evangéliumának kezdő lapjait. Újra és újra megtapasztalva benne azt, ami nagyon emberi. Megérezhető belőle, hogy mi életünkkel ma is apró piciny részesei vagyunk egy több ezer éves, az emberi életnél sokkal nagyobb történetnek. Karácsonykor talán fontosak a külsőségek is, de ha csupán erről szól, és lelkiekben nem érint meg bennünket, az ünnep fabatkát sem ér.
Adni sokkal jobb, felemelőbb, mint kapni. Különösen igaz ez karácsonykor, ha mi adunk szeretetet a többi embernek és ezzel mi visszük el számukra a karácsony csodáját. Ilyenkor kel életre és teljesedik ki igazán bennünk a legszebb ünnep, amihez kívánok soraim olvasóinak nagyon sok boldogságot.
Irta: Kormányos Lajos