Site icon Cs3.hu

Kottász Zoltán: Magányos farkasok

„London a világ legtoleránsabb városa, mindenkit megtűrnek, de ez sem jó nekik. Elegem van ebből a bandából – üzente egyik Londonban élő ismerősöm a pénteki terrortámadás elkövetőjére utalva. Ez ugyanaz az ismerősöm, akiről egy korábbi cikkemben megírtam: a reggeli csúcsforgalom előtt indul munkába, mert akkor – meglátása szerint – kevésbé valószínű, hogy bombát robbantanak az iszlamisták. Így jár munkába nap mint nap. S amikor úgy tűnt, az élet kezd visszatérni a régi kerékvágásba, pénteken a London-hídon újra lecsapott a terror.

Az Egyesült Királyságban 2013 óta 38 ember vesztette életét, és 646-ot sebesítettek meg az iszlamista merénylők. E szomorú statisztikának sajnos a pénteki rémtett áldozatai is részét képezik. A Nyugat-Európát sújtó újkori terrorhullámot a titkosszolgálatoknak sikerült ugyan az utóbbi egy évben visszaverniük, ám ez a jó széria csupán mostanáig tartott. A támadásért részben maga az állam okolható, hiszen, mint Boris Johnson miniszterelnöktől a hét végén megtudhattuk, a pénteki merénylet elkövetőjéhez hasonlóan 74 olyan ember van szabadlábon, akiket terrorizmussal kapcsolatos bűntettekért ítéltek el, ám büntetésük letelte előtt elengedték őket.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Exit mobile version