Site icon Cs3.hu

Vádat emelt az ügyészség Demeter Mártával szemben

Budapest, 2019. október 28. Demeter Márta, az LMP képviselõje kérdést tesz fel az Országgyûlés plenáris ülésén 2019. október 28-án. Mellette Ungár Péter, az LMP, valamint Hajdu László és Gréczy Zsolt, a DK képviselõje (b-j). MTI/Kovács Attila

Hivatali visszaélés miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselő ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon – tájékoztatta a vádhatóság kedden az MTI-t.

Közleményükben azt írták, hogy a vádirat szerint Demeter Márta tavaly szeptemberben országgyűlési képviselőként a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokról szerzett tudomást,  majd azokat a közösségi oldalán közzétette azzal a megjegyzéssel, miszerint a Magyar Honvédség a miniszterelnök közvetlen hozzátartozóját törvénysértő módon szállította.     Amellett, hogy ez a közlés valótlan volt, Demeter Márta a törvényi kötelezettségét megszegve, nem nyilvános adatokat adott ki – áll a kommünikében.     A vádhatóság közölte, hogy miután az országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette, az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a politikust, amely során Demeter Márta nem tett vallomást.     Az ügyészség vádiratában az új büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően azt indítványozta, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy a bíróság ítélje őt összesen kétmillió forint összegű pénzbüntetésre – ismertetették.     Az országgyűlési képviselő terhére rótt hivatali visszaélés bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – tartalmazza a kommüniké.

MTI

Exit mobile version