Site icon Cs3.hu

Marco Rossi kihirdette az Uruguay és Wales ellen készülő keretet

Nagy Zsoltra is számít Marco Rossi a következő összetartás során, míg Gazdag Dániel és Pátkai Máté felépülésüket követően újra meghívót kaptak. Az Újpest FC-t pedig ezúttal nem csak Feczesin Róbert, hanem Zsótér Donát is képviseli a Puskás Aréna nyitómérkőzésére és a Wales elleni Eb-selejtezőre készülő válogatottban.

Marco Rossi szövetségi kapitánynak ezúttal sem volt könnyű dolga a keret összeállításakor, hiszen egyelőre Nagy Ádám, Kádár Tamás és Willi Orbán sem egészséges, így arra az esetre is fel kellett készülnie a szakmai stábnak, ha ők mégsem épülnének fel legalább a Wales elleni Eb-selejtezőig, amely alig több mint 2 hét múlva lesz. Azon a mérkőzésen Korhut Mihály eltiltás miatt nem léphet pályára, Kleinheisler László pedig kétmeccses eltiltása miatt ezúttal meghívót sem kapott.

Visszatér viszont a csapathoz az immár egészséges és a hétvégén a forduló góljának címére is esélyes találatot szerző Gazdag Dániel. Ugyanez elmondható Pátkai Mátéról is, vagyis a középpályások közül két olyan labdarúgó is visszatér, akikkel a szövetségi kapitány az előző összetartáson nem számolhatott. A támadóknál Zsótér Donát kap ismét lehetőséget a bizonyításra.

Ezúttal a védelemre igaz az, hogy sajnos több alapember is sérült, ez azonban egyben lehetőséget is jelent a meghívottaknak, akik között szerepel Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia FC játékosa is, akiről már októberben is elmondta Marco Rossi, hogy figyelik és hamarosan akár meg is hívhatják a keretbe.

 Ezúttal valamivel több játékost hívtunk meg a keretbe, mint szoktunk – mondta Marco Rossi az mlsz.hu-nak. – Ennek egyik oka, hogy több olyan játékosunk is van, akikről még nem tudhatjuk biztosan, hogy egészségesek lesznek-e a mérkőzések idejére, illetve Korhutra csak az első találkozón számíthatunk az eltiltása miatt. Emellett szeretnénk megnézni azokat a játékosokat testközelből, akik komoly opciót jelenthetnek számunkra a jövőben. Nagy Zsolt pont ilyen. Baloldalon Korhut eltiltása miatt amúgy is eggyel kevesebben leszünk, erre a posztra pedig én egy gyors, erős fizikumú hátvédet képzelek el, ennek pedig Zsolt teljesen megfelel, nem véletlenül figyeljük már hosszabb ideje. 

Selejtezőcsoportunk novemberi programja:

november 16.
Horvátország–Szlovákia 20:45
Azerbajdzsán–Wales 18:00

november 19.
Szlovákia–Azerbajdzsán 20:45
Wales–Magyarország 20:45

Forrás: MLSZ

Exit mobile version