Site icon Cs3.hu

Szentesen, Csongrádon, Sándorfalván és Nagytőkén is lesz ingyenes wi-fi

Újabb 1780 európai, és köztük 142 magyarországi település létesíthet ingyenes vezeték nélküli internetkapcsolati pontokat a WiFi4EU elnevezésű, európai uniós finanszírozási program keretében, jelentette be az Európai Bizottság.

A brüsszeli testület kihirdette a harmadik – idén szeptemberi – pályázati felhívás eredményét, ebben a körben a több mint 11 ezer pályázó település közül 1780-at választottak ki.

A kiválasztott települések önkormányzatai wifi-pontokat hozhatnak létre a közösségi élet olyan színterein, ahol még nem áll rendelkezésre ingyenes vezeték nélküli internetkapcsolat, például múzeumokban, parkokban vagy egyéb köztereken.

Magyarországon 142 település nyerte el az egyenként 15 ezer euró (körülbelül ötmillió forint) értékű WiFi4EU-utalványokat. A magyarországi települések között szerepel Szentes, Csongrád, Sándorfalva és Nagytőke is.

A nyertes települések szerződést köthetnek azokkal a cégekkel, amelyek a közterületeken telepíteni fogják a wifi-pontot, majd beválthatják a kapott utalványt.

Minden wifi-pontnak legalább 3 éven át kell üzemelnie, ingyenesen és reklámmentesen.

A döntési lista itt itt érhető el.

Az Európai Bizottság 2020 végéig még egy további felhívást fog közzétenni azon településeknek, amelyek eddig nem nyertek.

Exit mobile version