Site icon Cs3.hu

Hatvan merényletkísérletet hiúsítottak meg 2013 óta Franciaországban

view of Paris city, France

view of Paris city, The Eiffel Tower, landmark of Paris, France

A francia hatóságok hatvan merényletkísérletet hiúsítottak meg 2013 óta, legutóbb október elején egy gépeltérítési kísérletet – mondta Christophe Castaner francia belügyminiszter egy csütörtök esti televíziós műsorban.

    A párizsi prefektúrán október 3-án négy áldozatot követelő iszlamista támadás óta nem kellett merényletet meghiúsítani – fogalmazott a France2 közszolgálati televízióban a tárcavezető. Hozzátette, hogy néhány nappal a rendőrségi késelés előtt viszont igen.
    “Egy olyan egyénről van szó, akit a 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletek ihlettek” – mondta Christophe Castaner.
    Arra a kérdésre, hogy a gyanúsított repülőt akart-e eltéríteni, a miniszter elmondta: “ez volt a terve, ehhez szervezkedett”. Castaner szerint a férfit előállították, de több részletet nem árult el.
    A francia hírügynökségnek igazságügyi források megerősítették, hogy szeptember 26-án eljárás indult egy férfi ellen – akit le is tartóztattak – terrorcselekmény elkövetésére létrejött bűnszövetkezet létrehozásának gyanújával.

MTI

Exit mobile version