Site icon Cs3.hu

Orbán Viktor: Az önkormányzati választásokat a Fidesz nyerte

A miniszterelnök szerint Borkai Zsolt botrányának szerepe lehetett a választási eredményben, hogy a párt érzékeny veszteségeket szenvedett több városban.

A kormányfő, a Fidesz elnöke Balatonalmádiban, a kihelyezett Fidesz-frakcióülés helyszínén a Hír TV-nek úgy fogalmazott, az önkormányzati választást megnyerték, de érzékeny veszteségeket szenvedtek, különösen Budapesten és néhány nagyvárosban. „Olyan városokban is, amelyek különösen közel állnak a szívünkhöz” – tette hozzá.

Orbán Viktor a kormány szempontjából azt nevezte a legfontosabbnak, hogy összességében mintegy 1 millió 800 ezer szavazatot kaptak, az ellenzék pedig ennél jóval kevesebbet. „Ezért én a következő időszakban ugyanolyan bátor és magabiztos kormányzást szeretnék látni, mint az előző kilenc évben, mert megvan az a támogatás a kormány programja mögött, ami szükséges a jó kormányzati munkához” – fejtette ki a kormányfő.

Megjegyezte, Budapesten el kell fogadni az emberek döntését. Volt Budapesten egy Demszky-korszak, aztán egy Tarlós-korszak, az emberek pedig most úgy döntöttek, hogy következzen valami más – mondta.

A miniszterelnök szerint az emberek abban a reményben szavaztak Karácsony Gergelyre, az ellenzék közös főpolgármester-jelöltjére, hogy jobban fogja kormányozni a fővárost, mint Tarlós István. „Nekem meg csak az a dolgom van, hogy esélyt kaphasson erre és megadjam a szükséges föltételeket” – jelentette ki.

Orbán Viktor hangsúlyozta, az új városvezetés munkafeltételei változatlanok lesznek. „Kívánjuk neki, hogy sikerüljön jobban kormányoznia a fővárost, mint ahogy az történt az elmúlt időben” – mondta Karácsony Gergelynek címezve, majd hozzátette, Magyarország demokrácia, az emberek azt várják a vezetőiktől, hogy működjenek együtt az érdekükben.

A kormányfő kiemelte azt is, hogy a kormány az elmúlt időszakban korrekt viszonyt alakított ki minden önkormányzattal és ez így lesz a jövőben is, ebben nincs jelentősége a pártszíneknek.

Orbán Viktor beszélt arról is, nehéz megmondani, hogy a Borkai-ügy befolyásolta-e a választást. Mindenkit megérint az ilyesmi, hiszen mindenkit megdöbbent és megráz, és ezért valamilyen hatást biztosan kiváltott – mondta.

Közölte, neki nem dolga, hogy egyetlen magyar állampolgár, vagy bármely politikus magánélete felett „pálcát törjön”, ugyanakkor a Fidesz elnökeként kötelessége volt világossá tenni, hogy közösségükben bizonyos dolgok „nem férnek bele”. „Ennek le kellett vonni a konzekvenciáit és ezért Borkai Zsolt el is hagyta a mi politikai közösségünket” – tette hozzá.

A kormányfő megjegyezte, azért kellett megvárniuk a választást, hogy előbb a győriek eldönthessék, mit akarnak, ezt követően kellett pártelnökként cselekednie és meg is tette, ami ilyenkor „evidens”.

Orbán Viktor elmondta a Balatonalmádiban tartott frakcióülésen a kormánypártok és a kabinet előtt álló feladatokról fog beszélni, ezeknek pedig három fontos csomópontja van.

Az első a családvédelmi akcióterv végrehajtása, esetleg új elemekkel való kiegészítése, a második a gazdasági növekedés fenntartása, azon múlik ugyanis a munkahelyek száma és a béremelkedés mértéke – sorolta, utóbbihoz hozzátéve, miután az európai gazdaságban gyülekeznek felhők az égen, gazdasági védelmi akcióterveket kell alkotniuk és megindítaniuk a következő hónapokban. Kiemelte, a harmadik nagy feladat a Magyar falu program megerősítése, amelyre óriási az érdeklődés.

forrás: delmagyar.hu

Exit mobile version