Site icon Cs3.hu

Bíróság elé áll a pénztárcatolvaj

?rime in the train

Thief steals a man's wallet

A Kisteleki Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki elvitt egy telefonfülkében felejtett pénztárcát, lopás miatt indult ellene eljárás.

A megalapozott gyanú szerint a 31 éves elkövető 2019. július 24-én 13 óra körül parkolt le autójával Kistelek központjában. Miután kiszállt a járműből, felfigyelt a telefonfülkében lévő piros pénztárcára. Körbenézett, majd belépett a fülkébe és gyorsan zsebre tette azt. Ezt követően hazautazott és átnézte a tárcát, amiben okmányokat, valamint ötezer forint készpénzt talált.

Az adatgyűjtés során a rendőrök néhány órán belül megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit gyanúsítottként kihallgattak. Ellene kisebb értékre elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Az elvitt pénzt a nyomozók lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosának.

A Kisteleki Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek – tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

kistelekjaras.hu

Exit mobile version