Site icon Cs3.hu

Csongrád az ország legjobb véradó megyéje

Magyarországon általában 450 ezer véradással számolnak éves szinten, ebből Csongrád megyében 27 ezer véradó megjelenésére számít a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete. Erről Sasvári Krisztina megyei elnök beszélt a Rádió 7 Közös nevezőcíműműsorában. A szakember kiemelte, Csongrád megye lakosságának 7 százalékát teszi ki ez az arány, ami országos, sőt európai szinten is kiemelkedőnek tekinthető. Vásárhelyen is szép eredményekről számolt be, mivel a helyi Vöröskereszt több mint négyezer embert tud rendszeresen megszólítani. A megyei igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy augusztusban akciókkal és több véradási lehetőséggel is várják a segíteni kész embereket.

„Csongrád megyében 27 ezer véradó megjelenésére vállalkozunk ebben az esztendőben. Ez egy megyei szám, ami a lakosság 7%-átteszi ki. Ez egy nagyon szép eredmény, és nagyon büszkék is vagyunk az itteni véradókra, mivel az egyik legjobb véradómegyének Csongrád megye számít az országban, de ez még Európában is nagyon magas szám.”-fogalmazott Sasvári Krisztina.

Forrás: radio7.hu

Fotó, forrás: Facebook

Exit mobile version