Belföld

Újabb 3,5 milliárd forint a vállalkozásoknak munkahelyteremtésre

Close up of female hands, nervously clutched

Újabb 3,5 milliárd forint munkahelyteremtő támogatásra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások, a pénzből 1500 új álláshely is létrejöhet Magyarországon – mondta Varga Mihály az MTI-nek.

A pénzügyminiszter elmondta, az augusztustól elérhető kiírás is az egyik eleme annak az intézkedés-sorozatnak, amellyel még tovább csökkenhet a munkanélküliség, és Magyarország közelebb kerülhet a teljes foglalkoztatottsághoz.
    A tárcavezető a program részleteit ismertetve elmondta: a munkahelyteremtő beruházási támogatás a még meglévő munkaerő-tartalék aktivizálása mellett a hátrányosabb helyzetű térségek felzárkóztatását is elősegíti. Közölte, a vissza nem térítendő támogatás egy munkahelyre jutó legmagasabb összege – a kiegészítő támogatást is figyelembe véve – 2019-ben már elérheti a 3,6 millió forintot. A kkv-szektor versenyképessége ezzel érdemben javulhat, hiszen egyebek mellett új eszközök, gépek beszerzése, ingatlanvásárlás, bérleti díjak, vagy akár lízingköltségek is elszámolhatók az összegből – tette hozzá.
    Varga Mihály emlékeztetett, a program idei első kiírásában 98 cég nyert el támogatást, amely több mint 600 új munkahely létesítéséhez, valamint csaknem 1100 álláshely megőrzéséhez járult hozzá.
    Kifejtette, a kkv-k foglalkoztatják a magyar munkaerő kétharmadát, így a kormány több eszközzel támogatja a technológiai fejlesztéseiket és dolgozóik számának növelését. Az utóbbi hét évben összesen több mint 53 milliárd forint támogatást kaptak a kkv-k munkahelyteremtése, ezzel 28 ezer új munkahely jöhetett létre Magyarországon.
    Az NFA-2019-KKV kódjelű pályázati felhívás a kormany.hu oldalon érhető el.

MTI

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Öten haltak meg egy balesetben

cs3_admin

Szörnyű baleset: darabokra szakadt a busszal ütköző kisteherautó, egy halott, sok sérült

cs3_admin

Orbán Viktor: a vírus ellen csak az oltás segít

cs3_admin

Október elsejétől pályázhatnak a vállalkozások munkavállalóik továbbképzésére

cs3_admin

Hétfőtől lehet regisztrálni a TeSzedd! hulladékgyűjtő akcióra

cs3_admin

Több mint ezer határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén

cs3_admin

Rekordot döntött az első házasoknak járó adókedvezmény

cs3_admin

Már 400 ezernél többen csatlakoztak a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióhoz

cs3_admin

„Hazudtunk reggel, éjjel meg este” – tizenöt éve szivárgott ki az őszödi beszéd

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább