Külföld

Több mint négyszáz programmal várja idén a látogatókat Tusványos

Harmincadik alkalommal nyitja meg kapuit a Tusványos néven közismert erdélyi szabadegyetem és diáktábor. A három évtizeddel ezelőtt Bálványosfürdőn indult, majd Tusnádfürdőre költöztetett tábor jubileumi kiadására több mint 400 közéleti, politikai és fesztivál-programmal készültek a szervezők.

A rendezvénysorozat a Plugor Sándor kiállítással veszi kezdetét, amely az Erdélyi Magyar Művészeti Központban indul. A tábor még gyakorlatilag el sem kezdődött, de már sokan vannak a helyszínen.

A nagy érdeklődésre való tekintettel idén 150-el több szálláshelyet biztosítanak az ide érkezőknek – tájékoztatott Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere az M1-en. Így jelenleg 2650 szálláshellyel rendelkezik a város.

Azt is elmondta, mivel a tavalyi év során is voltak medveincidensek, idén még több csendőr, járőr, sőt még a vadásztársaságok tagjai is jelen lesznek, hogy vigyázzanak az emberek biztonságára. 

Popa Ilona, Tusványos főszervezője pedig arról beszélt, bíznak benne, hogy idén a 80 ezres létszámot is eléri a tábor látogatóinak száma, akiknek idén több mint 400 programmal készültek. A csaknem 1000 előadó közül az idei egyik újdonság a Kriza János népzenei sátor mellett lévő gasztro- és borudvar, ahová sok szeretettel várják azokat, akik egy kis ínyencségre vágynak.

hirado.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Tragédia Washingtonban: összeütközött egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter

cs3_szerk2

Beiktatták Donald Trumpot, a 47. amerikai elnököt

cs3_szerk2

Izraelben bejelentették az Izrael és a Hamász közötti tűzszünetet és a túszalkut

cs3_szerk2

Hatalmas győzelemmel söpörte le az asztalról ellenfelét Orbán Viktor szövetségese

cs3_szerk2

Magyarország ismét kulcsszerepben: Budapestre szerveznék Vlagyimir Putyin és Donald Trump találkozóját

cs3_szerk2

A szólásszabadság helyreállítása érdekében felhagy tényellenőrző programjával a Meta + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Emlékezés a 2004-es indiai-óceáni cunamira – 20 év távlatából

cs3_szerk2

Orbán Viktor: kilábalunk a háborúból

cs3_szerk2

Orbán Viktor: hatalmas sikerekkel záruló félév volt az elnökség

cs3_szerk2