Belföld

Az Emmihez tartozó minden területre több forrás jut jövőre

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felügyelete alá tartozó területek mindegyikére több forrás jut jövőre – mondta Kásler Miklós miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A tárca vezetője az érintett ágazatok 2020-as költségvetésének főbb számait ismertetve közölte: összesen 592 milliárd forinttal jut több forrás az Emmi által koordinált területekre jövőre, mint az idén.

Kiemelte, hogy a jövő évi költségvetés középpontjában a családok állnak; a kormány 2010 óta megduplázta a családok támogatását, amely a GDP 4,6 százalékát teszi ki.

Családtámogatásokra jövőre 2228 milliárd forintot biztosít a kormány, ez 224 milliárd forinttal több, mint az idei, 2010-hez képest pedig a növekedés 1300 milliárd forint. Ezen belül a babaváró program keretében mintegy 420 milliárd forint szabadon felhasználható kamatmentes hitelhez jutnak a családok. A családokat érintő adókedvezmény összege is tovább nő, ez – az első házasok kedvezményével együtt – várhatóan eléri a 358 milliárd forintot – ismertette a számokat a miniszter.

Jelezte, jövőre több jut gyermekétkeztetésre is, a 2020-as büdzsében erre 82 milliárd forintot biztosított a kormány, ez 50 milliárddal több az e területre fordított 2010-es ráfordításnál.

Az egészségügyet érintve Kásler Miklós elmondta, hogy jövőre ez az ágazat 1968 milliárd forintban részesül, ami 184 milliárd forinttal több az idei előirányzatnál, és 770 milliárddal több a 2010-es forrásnál.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány új egészségügyi programot indított, amely a betegségek megelőzésére helyezi a hangsúlyt az alapellátástól a szűréseken át a fertőzések elkerüléséig. Az erre fordított összegek is nőnek – jelezte a miniszter. Hozzátette: a kormány továbbviszi a tavaly kidolgozott öt nemzeti programot, amelynek része a keringési, a daganatos, a mozgásszervi, a mentálhigiénés betegségek megelőzése, ellátása, valamint a gyermekellátás is.

Kásler Miklós kitért az Egészséges Budapest Programra (EBP) is, amelynek forrásai elkülönülnek az egészségügyi ágazat költségeitől. Elmondta, a közép-magyarországi régió egészségügyi fejlesztéseit magában foglaló program keretösszege 700 milliárd forint, és tartalmazza az országos intézetek, a társkórházak – köztük négy egyházi intézmény -, valamint 32 szakrendelő fejlesztését a központi régióban. A fejlesztések nemcsak a kor színvonalának megfelelő épületek kialakítására korlátozódnak, hanem gépek, műszerek beszerzését, korszerűsítését is lehetővé teszi – közölte.

Hasonlóan magas az oktatásra fordított jövő évi forrás is: erre 2090 milliárd az előirányzat, amely 60 milliárddal több az ideinél és 645 milliárddal több a 2010-es adatnál – ismertette.

Mint mondta, az ágazat támogatása kiterjed az oktatás teljes spektrumára az óvodától az egyetemig. Ide sorolta a köznevelési infrastruktúra fejlesztését, a jövőre bevezetendő új nemzeti alaptantervet, a pedagógus-továbbképzést, valamint a tankönyvek jövő tanévtől teljes körűvé váló ingyenességét is. Utóbbira az oktatási büdzsén belül 14 milliárd forint jut – tette hozzá.

A kultúra területét említve Kásler Miklós elmondta, erre jövőre 584 milliárd forint forrást biztosít a költségvetés, ami 47 milliárddal több, mint az idei és 412 milliárddal haladja meg a 2010-es szintet. A tárcavezető két területet emelt ki ezen ágazaton belül: a sportlétesítmények kulturális célú használatának támogatását és a Lázár Ervin-programot.

Előbbi kapcsán azt mondta, az ilyen létesítmények nagyszabású kulturális rendezvényeknek adhatnak helyet, ezáltal is emelve e programok látogatottságát, és “a szórakozás mellett erősítik a nemzeti identitást”. A Lázár Ervin-program célja – szorosan kapcsolódva az oktatáshoz -, hogy minden általános iskolás tanévenként egyszer ingyenesen eljusson színházba, tánc- vagy cirkuszi előadásra, hangversenyre.

A miniszter a szociális és jóléti intézményi szolgáltatások költségvetéséről beszámolva elmondta, e terület jövő évi előirányzata 738 milliárd forint, amely 53 milliárddal magasabb az ideinél és 413 milliárddal több a 2010-es forráshoz képest. Jelezte, hogy a szociális és gyermekjóléti területeknek nincs olyan szegmense, ahol ne emelkedtek volna a támogatási összegek, különös tekintettel a hátrányos helyzetre, a szegénységre és a fogyatékosság különböző formáira.

A sportfinanszírozást említve Kásler Miklós elmondta, erre a területre jövőre 327 milliárd forintot szán a költségvetés, ez az összeg 24 milliárddal több az ideinél és 263 milliárd forinttal több a 2010-es forrásnál.

(MTI)


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Belügyminisztérium: a pedagógus átlagbér idén bruttó félmillió forint körül alakul

Szabó Viktor

Nézőpont: toronymagasan vezet a Fidesz

Szabó Viktor

Puffasztott rizsszeletet hív vissza az Aldi

Szabó Viktor

Már egymillió migránst tartóztattak fel a magyar hatóságok

Szabó Viktor

Napelemesek figyelem! Kocsis Máté az éves szaldóelszámolásának visszaállítását kéri a kormánytól

Szabó Viktor

Tucker Carlson: nagyra tartom Orbán Viktor politikai képességeit

Szabó Viktor

Kop-kop! Ki az? Eris vagyok, egy új koronavírus variáns!

Szabó Viktor

Szeptemberben akár szabad szemmel, Szentesről és Csongrádról is látható lesz egy új üstökös

Szabó Viktor

Visszakozik az állítólagos áldozat, összeomlóban a Böjte Csaba elleni médiaakció

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább