Belföld

Bemutatták a Magyar Honvédség új köznapi egyenruháját

Bemutatták a Magyar Honvédség tagjainak új köznapi egyenruháját pénteken Budapesten, a Stefánia Palotában. A bemutatón a honvédelmi miniszter azt mondta: a honvédelmi és haderőfejlesztési program újabb állomásához érkeztek, amire a katonák régóta vártak és vágytak.


    Benkő Tibor megjegyezte: megváltoztatták a régi mondást, mely szerint kis hadsereg öltözködik, nagy hadsereg fegyverkezik, ugyanis a fegyverkezéssel kezdték, 21. századi haditechnikai eszközöket szereztek be, amelyekkel a honvédség végre tudja hajtani feladatát, a haza fegyveres szolgálatát, védelmét.
    Kiemelte: a honvédelmi és haderőfejlesztési program középpontjában az ember, a katona áll; ennek része az életpálya, az illetmények, az oktatás, a képzés, a kiképzés, s a katonák megjelenéséről való gondoskodás is. 
    Ha a katonák példát akarnak mutatni, nemcsak szolgálati feladataikat kell kiválóan ellátniuk, hanem meg is kell jelenniük a társadalmi élet minden színterén. Ehhez olyan ruhára van szükség, amelyre a katonák büszkék lehetnek, s a közvélemény azt lássa, a katonák meg vannak becsülve – hangoztatta Benkő Tibor.
    A miniszter emlékeztetett: a gyakorlóruházat megújításával kezdték a fejlesztést, már van kiképzési és műveleti gyakorló. A köznapi ruházat eddig 70-es évekbeli alapanyagból készült, így elsősorban a komfortjával volt probléma; ezért írtak ki divattervezők számára pályázatot, hogy készítsenek terveket. A pályázat minden fordulójában Léber Barbara nyert, aki a katonák által felvázolt igények alapján alakította ki a komfortos és korszerű ruházatot.
    A következő lépés a díszelgőruházat és az ünnepi ruházat megújítása lesz – közölte Benkő Tibor

Forrás: MTI

enerzol300

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Díszdoktori címet adományoz Karikó Katalinnak a Szegedi Tudományegyetem

cs3_admin

Hatásos a koronavírus elleni magyar készítmény

Endre Araczki

Megszületett a megállapodás a minimálbérről

cs3_admin

Csalók kérnek bankkártyaadatokat a NAV nevében

tk_arpad

Szlávik János: az orosz vakcina ugyanolyan elven működik, mint az AstraZeneca

cs3_admin

Közel háromszázezer fiatal munkavállalót érint az szja-mentesség

cs3_admin

Elhunyt a sofőr – az M4 autóúton történt a tragédia

cs3_admin

Célegyenesben az Orosháza és Szentes közötti út felújítása – Tavasszal indulhat a munka

Endre Araczki

Rendkívüli bejelentés: nagy mennyiségű orosz vakcinát vásárolt Magyarország

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább