A kereszt-templom és a félhold-mecset történelmi párharca már öt és fél évszázaddal ezelőtt, a 15. század közepén jelen volt Európában – és a keresztény és iszlám civilizáció összecsapása akkor életre-halálra szólt. A pogány törökök Kis-Ázsiából megindultak világhódító útjukra, követve és célul tűzve ki Mohamed próféta hitvallását: „Egy az Isten az égben, egy fejedelem uralkodjék a földön.”
II. Mohamed szultán hadai 1453. májusában – megdöbbentve a kereszténységet – elfoglalták Bizáncot (Konstantinápoly) és közeledtek Európa felé. Ekkor Európát már nem igazán jellemezte a közös keresztényi tudat, hiszen a pápa célja a nyugati államok közönyével találkozott a törökök elleni harcban, és a keresztes had toborzására tett egyházfői törekvések is kudarcot vallottak. Ugyanekkor Magyarországot is széthúzás gyengítette, a haza sorsa sem a királyt, sem az országot ténylegesen irányító főurakat nem foglalkoztatta. Sőt, az egyetlen a veszélyt felismerő politikust, Hunyadi Jánost próbálták lehetetlen helyzetbe hozni. Ugye a hozzáállás ma is mennyire ismerős! A nyugati kultúra védővonala akkor történelmi Magyarország határánál húzódott (minő érdekesség, de ma is!). A nyugati hatalmak az egyházhoz hasonlóan Magyarországot is cserbenhagyták – ahogyan történelmünk során oly sokszor és napjainkban is!
Ilyen körülmények között kellett, a magyarságnak, egyedül szembenéznie 1456. nyarán Nándorfehérvárnál a túlerőben lévő, félelmetes török haddal, élén a szultánnal. Ám az igaz hazafi Hunyadi János elhivatottsága, és egy lánglelkű ferences szerzetes Kapisztrán János keresztény fanatizmusa eredményeként a magyar sereg mégis vereséget mért a törökökre. Hunyadiék minden bizonnyal isteni segítséggel, ám egész Európát mentették meg az oszmán birodalom igájától, ezzel párhuzamosan az iszlám vallás térhódításától – s történelmünk talán legdicsőbb győzelmét aratták 1456. július 22-én, a ma oly sokszor emlegetett európaiság megtestesült példájaként! Kereszt vagy félhold? A pápa akkor a kereszténység pajzsának és védőbástyájának nevezte Magyarországot, és ez az egyházfői kinyilatkoztatás azóta is a nemzeti tudat nagyon fontos, meghatározó tényezője lett a magyarságnak.
III. Callixtus pápa felismerve a török fenyegetést 1456. június 29-én a török támadást elleni könyörgésként rendeli el a déli harangozást, hogy a keresztény Európa imádkozzon a magyarokért és erre figyelmeztessenek naponta a délben megkonduló harangok – ám a nándorfehérvári diadalt követően a déli harangszó a kereszténység iszlám feletti győzelmének vált jelképévé. A déli harangok immáron fél évezrede azért is kongnak a templomokban, hogy Európa soha ne felejtse el azt, amikor a magyarok megmentették a keresztény világot! És miért írom ezt bátran le? Azért, mert Európa akkor és azóta is számtalanszor elfelejtette és elfelejti mind a mai napig. Ironikusan azt is mondhatom, hogy a nándorfehérvári diadalért és áldozatunkért mi magyarok csupán egy déli harangszót kaptunk… Ám a magyarság – meggyőződésem – hogy nem felejt. A nándorfehérvári hősök véráldozata nem volt hiábavaló. Míg magyar él, emlékük örök időbe zúgó harangkondulás.
A történelmi hűség megkívánja, hogy megemlítsük. A pápa nem csak a déli harangszót rendelte el, hanem a diadal után azt is, hogy ezentúl a katolikus templomokban külön szent misét (urunk színe változása) mutassanak be évente augusztus első vasárnapján. A déli harangszó és a mise pedig azóta is mind a mai napig megtörténik szerte a világon.
Ezért, ha délben megkondulnak a harangok ne kérdezd magyar, hogy kiért szól: hiszen érted szól…!
Írta: Kormányos Lajos, Csongrád. Fotók: Wikipedia