Az emberiség egyik legjelentősebb jótevője volt.
A legszebb „epitheton ornans”-szal ékesített magyar orvos, az egyetemes orvostudomány egyik legnagyobb személyisége, az emberiség egyik legjelentősebb jótevője volt. Talán a legismertebb is és a legbecsültebb, de minden kétséget kizáróan a legszeretettebb. Mérlegelés nélkül küzdött mások életéért. Morus Tamás felismerését ő is az életével bizonyította: az igazság akkor is igazság, ha csak egy ember mondja ki, és akkor is igazság, ha senki sem mondja ki.
Frank és bajor bevándorlók leszármazottja, akik több generációval előbb, önként jöttek Magyarországra, és nagyon gyorsan regnicolává, hungarussá váltak. Semmelweis Ignác 1818-ban született, egy jómódú, boldog polgárcsalád ötödik gyermekeként. A családi minták alakították szorgalmát, becsületességét és rendíthetetlen igazságérzetét, magyar identitását, amelyet számtalanszor hangoztatott. Semmelweis Ignác tanulmányai során végig eminens tanuló volt. Édesapja kívánságára 1837-ben beiratkozott a bécsi egyetem jogi karára, hogy majd hadbíró legyen. Egy év befejezése után átiratkozott az orvosi karra. Az első tanévet Bécsben, a másodikat és harmadikat Pesten, az utolsó kettőt Bécsben végezte el. Orvosi diplomáját 1844-ben vette át.
1844–1849 között a bécsi Allgemeines Krankenhausban elhelyezett óriási szülőház I. számú klinikáján dolgozott. Mérhetetlen ambícióval, rendkívüli szorgalommal, kitartással és lelkiismeretességgel vetette magát a munkába. 1844-ben szülészmesteri, 1845-ben sebészorvosi diplomát szerzett. Kora reggel vizitelt, előkészítette a professzori „nagyvizitet”, reggel a boncteremben, délután a betegágynál oktatta a hallgatókat. Semmelweis naponta megvizsgálta az összes női hullát, hogy tapasztalatait a boncolások leleteivel ellenőrizze. Már a kezdet kezdetén szembesült a szülőanyák és csecsemőik magas halálozási arányával. Megrendítette, hogy volt olyan hónap, amikor a halálozási arány harmincszázalékos volt a klinikán.
A gyermekágyi láz egyidős az emberiséggel. Semmelweis felfedezéséig a kialakulását legalább harminc különböző okra vezették vissza. Az igazi és máig pontos választ Semmelweis Ignác adta meg. Őelőtte senki sem ismerte fel a betegség lényegét, a közvetlen okot, nem juthattak el az oki megelőzésig.
A két bécsi szülészeti klinika a világ egyik legnagyobb forgalmú intézete volt. A halott nők boncolását és a medikusok hullagyakorlatát 1822-ben vezették be. A gyermekágyi halálozás az első évben 2,8 százalékról 7,4 százalékra nőtt. Az I. klinika oktatta a boncolásokon részt vevő hallgatókat, a II. klinika a bábákat. Ettől kezdve a két klinika gyermekágyi halálozási aránya között jelentős (három-ötszörös) különbség alakult ki. Semmelweis vezette a klinikai statisztikát, és arra a következtetésre jutott, ha megtalálja a különbség okát, megtudja a kór okát is. A két klinika minden viszonyát összehasonlította és egyenlőnek találta. Egy kivétellel. A II. számú klinika bábái nem boncoltak. Megfigyelte azt is, hogy a meghalt anyák és újszülöttek boncolási képei a pyaemia (gennyvérűség) jeleit mutatják. Lázas igyekezete ellenére nem hosszabbították meg az önállóságát védő „vad magyar” státusát. Rövid kitérő után mégis visszatért Bécsbe, az I. számú klinikára, ahol az a tragikus hír várja, hogy barátja, Kolletschka kezét boncolás közben egy hallgató véletlenül megvágta. A seb elfertőződött, vérmérgezés alakult ki, és Kolletschka meghalt. Semmelweis megdöbbent, amikor felfedezte a pyaemia oly sokszor látott tüneteit. „Megrázkódtatva egész valómban, és izgatott kedélyem szokatlan hevével gondolkodtam, mindőn hirtelen lelkem előtt állt meg egy gondolat s egyszerre világos lőn előttem, hogy a gyermekágyi láz és Kolletschka tanár betegsége ugyanegy.”
Bizonyossá vált a gyanúja, hogy a boncolás és a gyermekágyi láz között oki összefüggés van. Megvilágosodott az összefüggés módja is. A boncoló orvosok kezére tapadó hullarészeket hüvelyi vizsgálat során az orvosok a felsebzett szülőutakba juttatják. A kiváltott betegség pedig az anyáról az újszülöttre terjed.
Semmelweis tudatában volt felfedezése jelentőségének. Nem a határtalan büszkeség vagy önelégültség, hanem a megrendülés és a keserű önvád kerítette hatalmába. „Meggyőződésem, hogy híven tanulságot kell tennem, hogy csak a jó Isten ismeri azoknak a számát, akik miattam szállottak idő előtt sírba.”
Semmelweis számára nyilvánvaló lett, hogy a betegséget közvetítő hullarészeket a vizsgáló kézről el kell távolítani. Különböző oldatokkal kezdett kísérletezni. Miután célját a klóros víz használatával elérte, 1847 májusában a szülő nők vizsgálata előtt kötelezte a medikusokat a klóros kézmosásra. Mivel a baktériumokat és azok szerepét csaknem két évtizeddel később fedezték fel, nem tudhatta, hogy a klóros víz nemcsak a szennyeződést távolítja el, hanem elpusztítja a pyaemiát okozó baktériumokat is. Megszületett a szülészeti antiszepsis!
A halálozási arány az áprilisi 28,27 százalékról 1847 végére 0,17 százalékra csökkent. Véglegesítette elméletét. Nemcsak hullamérgek, hanem minden bomlott szerves anyag és a betegek gennyes váladéka okozhat gyermek-ágyi lázat.
Semmelweis saját felfedezését egyértelműnek és fontosnak találta, úgy gondolta, hogy nehézség nélkül és gyorsan alkalmazzák a klinikumban. A Bécsben tanuló külföldi diákok tájékoztatták hazájuk vezető szülészeit az új felfedezéséről, akik továbbították kollégáiknak és barátaiknak Európa számos országába. A címzettek legtöbbje hűvösen és/vagy elutasítóan reagált. A kibontakozó vita azt bizonyította, hogy lehet Semmelweis elméletét támogatni, lehet támadni, de nem lehet róla megfeledkezni.
Az európai forradalmi hullám 1848. március 13-án érte el Bécset. A forradalom támogatására megalakult a három-ötezer főt számláló akadémiai légió, amelybe Semmelweis azonnal belépett. Miután Windisch-Grätz 1848. október 30-án vérbe fojtotta a bécsi forradalmat és úgy látszott, hogy letiporja a magyar szabadságharcot is, féltékeny és sértett főnöke, Klein professzor 1849 márciusában megszüntette Semmelweis állását. Mivel Bécsben folyamatos támadások érték, visszatért Magyarországra. Magyar kollégái tisztelték, méltányolták, befogadták maguk közé. Semmelweis azonban csak itthon tapasztalta meg, hogy a szabadságharc leverése után addig elképzelhetetlen politikai, katonai, rendőri, közigazgatási nyomás, cenzúra és besúgóhálózat ellenőrzi az országot, megbénítva a művelődést, a kultúrát és a tudományos életet is. Hazatérése után szinte azonnal a 675 ággyal rendelkező Szent Rókus Kórház szülészeti osztályának fizetés nélküli főorvosa lett, és maradt 1857-ig. Emellett és ezután 1855–1865 között a pesti egyetem professzora volt. Semmelweis hat éve alatt a kórházi gyermekágyi halálozás 0,39 százalék volt akkor, amikor Bécsben és Prágában 10-15 százalékos.
Hamarosan nagy magánpraxist alakított ki. Komoly hivatástudattal, tudással, türelemmel és emberséggel gyógyította betegeit. Egyetemi tanári kinevezése rendkívül energiákat szabadított fel az eleve túlfeszülten dolgozó emberben. Történelmi tény, hogy az egyetem sebészeti klinikáján 1858-ban rutinszerűen alkalmazták a klóros kézmosást. A Bécsi Orvos Egyletben tartott sikeres előadás (1850) után Semmelweis úgy gondolta, hogy meg-győzte a szülészeket. Azonban Európa szülészei és orvosi társaságai sem fogadták el téziseit. Elhatározta, hogy kilép a világ orvosi közvéleménye elé. 1857–1858-ban előadás-sorozatot tartott téziseiről, amelyet a magyar orvostudomány nagyjai kivétel nélkül „meghatottan” végighallgattak. Másfél év megfeszített munkájával ebben az évben adta ki fő művét, a „Die Aetologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kindbettfiebers” című hatalmas dokumentumgyűjteményt.
Semmelweis elküldte művét minden nevesebb szülészprofesszornak, számos orvostudósnak és tudományos társaságnak. Európa szülészei egységfrontba tömörültek és elhallgatták, lebecsülték, félremagyarázták, elutasították az új tanokat. Semmelweis ismét tudatosan támadásba ment át, tollat ragadott és megírta híres „nyílt leveleit” kora vezető szülészei ellen.
Semmelweis 1862–1863-tól személyiségében és fizikailag is megváltozott. A vidám bécsi és pesti diákból, a jó kedélyű orvosból ingerlékeny, lehangolt ember vált, testileg leromlott. Tudományos, egyetemi és társadalmi feladatait és betegeit mindemellett a halála előtti utolsó hónapig hiánytalanul ellátta.
Felesége 1865. július 13-án hirtelen súlyos állapotromlást észlelt. Először otthonában kezelték, majd a híres fürdővárosba, Graefenbergbe szállították. Mivel állapota romlott, családja a prindelfeldi tébolydába szállíttatta. Arról, hogy haláláig (1865. augusztus 13.) – életének utolsó két hetében – mi történt, semmit sem tudunk. Másfél évszázad kutatásai alapján ma már egyértelmű: a halál oka pyaemia volt.
Semmelweis szerint az őt ért támadásokat nem a becsületes meggyőződés, hanem az ellenséges indulat vezette. Alig tűnt hihetőnek, hogy annak a betegségnek, amelyet évezredek legkiválóbb orvosai nem értettek meg, és nem tudtak vele mit kezdeni, egy fiatal szülész új módszerekkel az okát, lényegét és lefolyását nemcsak felismerte, leírta, hanem a kialakulását bizonyítottan meg is előzte. Mivel Semmelweis tanítása és módszere halála után egyre inkább teret nyert, egyre kevésbé támadták.
Később két világhírű tudós, Pasteur és Lister felfedezései vitathatatlanul igazolták Semmelweis igazát. Kiderült, hogy Semmelweis felfedezése messze túlmegy a szülészet határain, forradalmasította a sebészi antiszepszist is, és elsőként fogalmazta meg az aszepszis gondolatát. Semmelweis mint tudós és mint ember teljes elégtételt kapott.
1894-ben hazahozatták hamvait, és a főváros díszsírhelyére, a Pantheon táblába temették. A bécsi szülészeti klinikák előtt 1908-ban felavatták Semmelweis domborművét. Ezt megelőzően azonban nemzetközi adakozásból szobrot állítottak Budapesten, amit rendkívül ünnepélyes keretek között 1906-ban lepleztek le.
Semmelweis kultusza a századelőn kezdődött, és napjainkig is terebélyesedik. A Sebészek Világszövetsége 1954-ben chicagói központjában a történelem tíz legnagyobb halhatatlan orvosa tiszteletére emlékcsarnokot létesített. A sort Imhotep és Hyppokratesz nyitja, Semmelweis és Lister zárja.
Semmelweis az orvostudomány egyik legfontosabb felfedezését tette, amely emberi életek millióit mentette és menti meg. Kora nem fogadta el, bár rendíthetetlenül, egészségét sem kímélve küzdött igazságáért, mert emberek élete volt a tét. Halála, amit az a betegség okozott, amelynek megelőzését felfedezte, tragikus hőssé tette. Felfedezése elismeréseképpen az „anyák megmentője” és az „emberiség jótevője” örökös jelzőket érdemelte ki. Tragikus életéért és haláláért Aiszchylosz róla mintázhatta volna meg Prometheuszt, mert Semmelweis saját szenvedései árán nemcsak a lángot és a fényt hozta le az égből, hanem az emberi életet is, hogy lángoljon és sugározzon.
Forrás: Magyar Hírlap