Site icon Cs3.hu

Halálos motorosbaleset Solt közelében

A rendelkezésre álló adatok szerint az 51-es számú főúton a Bács-Kiskun megyei Solttól mintegy négy kilométerre, egy személygépkocsi és egy motorkerékpár összeütközött. A baleset következtében a motoros megsérült, utasa pedig életét vesztette.

Helyszíni információink szerint mindkét jármű Solt felől Harta irányába tartott, amikor a motoros több autó előzésébe kezdett. Ezt későn észlelhette a balesetben részes személygépkocsit vezető férfi, és ő is előzni akarta az előtte haladó autót, aminek következtében összeütközött a motorossal. A két utas lezuhant a járműről, a motor pedig az árokba csapódott.. A hátul ülő 20 év körüli hajósi lány azonnal életét vesztette, a kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni. A motorkerékpárt vezető szintén 20 év körüli fiatalembert súlyos sérülésekkel szállították a kecskeméti kórházba. A helyszínelés idejére a rendőrök teljes szélességében lezárták a főutat, a forgalmat Dunatetétlen irányába terelték.  

Fotók: Donka Ferenc 

Exit mobile version